2016. március 22.

Sárguló étkező

Idén húsvétkor szerettem volna kipróbálni az étkezőnkben a sárga színt. Nem zölddel, nem naranccsal együtt, hanem csak önmagában a szolidabb változatú citromsárgát, na jó, fehérrel. Túl sok időm nem volt felkészülni erre a színű dekorációra. Azért én sem vagyok robot, de amíg az elmúlt majdnem két hétben anyukáméknál laktunk, akkor esténként készült pár filc dísz. 


Viszont a húsvéti terítékünk teljesen más lesz. Majd mutatom azt is, ha eljön az ideje. 


Ebből a szép alátétből kettő is van, Fehér Levendula Műhely munkája. Szívem szerint minden színből kértem volna. :)


Az egyszerű kis tojásfára akasztottam az általam varrt gyapjúfilc díszeket pár tojással együtt. A befőttes üvegre kötöttem ruhát, hogy gyakoroljam a csavart mintát. Mint írtam, nem vagyok robot, ezt a kötést rögtön karácsony után készítettem, nem most. 



Ez a girland pedig egy téli, unalmas estén készült, kisfiam segítségével. Eredetileg a teraszra szerettem volna felakasztani, de itt jobban tetszett. 

Egyszerű az idei díszítés, de tetszik ez a sárga dolog. Ha jövőre máshogy nem fúj a szél a fejemben, akkor a konyhára is bevállalok egy szolid sárga függönyt. 

4 megjegyzés:

  1. Köszönjük a méltatást! Nem robot létedre is sokat dolgoztál, az eredmény szerintem szép lett! A lépcsőből csak egy csipetet látok...álomszép!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm. :) A lépcsőt majd egyszer "kivixolom" és lefotózom. Minden képen poros. :)
      Amúgy amikor házakat néztünk, a lépcső nagyon tetszett. Szép és nagyon masszív, mert beton az alapzata. Egy csiszolás-lakkozás ráférne, de amíg kicsik a gyerekek és esnek-kelnek, addig ez ráér.

      Törlés
  2. Nagyon jó lett a konyhád is!!! annyira csodálom, amikor valaki képes ennyire összeszedetten dolgozni : szép, letisztult! a girland ötletet lopom - húsvétig még összedobjuk a gyerekekkel :-)

    VálaszTörlés
  3. Kedves Adri!
    Ezek a filcdíszek nagyon szépek, és remek az összhatás: igazán hangulatos, finom, tavaszi!
    Hajni

    VálaszTörlés