2016. március 9.

Nőnapra

A kisfiam már második éve óvodás. Tavaly a kislányoknak csokit vitt nőnapra. Idén úgy gondoltam, valami olyasmi kéne, ami maradandó, amire ha ránéznek a lányok, akkor a fiam jut eszükbe. Így kisebb agyalás után beugrott, hogy legyen hajcsat. 


Vettem egyszerű, egyszínű csatokat, majd varrtam mindegyikre egy-egy virágot. Készítettünk kis tasakokat celofánból és a csatok mellé tettünk pár szem cukorkát is. Végül mindegyikre került egy kis cédula is, hogy kitől és kinek. 
Néhány anyuka visszajelzett, hogy nagyon örült neki a kislányuk. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése