2016. szeptember 30.

Megint egy évvel öregebb lettem...

Szerdán volt a szülinapom, megint öregedtem egy évet. Amióta gyerekeink vannak, azóta az ő születésnapjukból csinálunk nagy cécót, a mienket csak visszafogottan ünnepeljük. 
Óvodás kirándulás volt aznap, így csak gyorsan-gyorsan sütöttem egy levelestésztás-almás sütit, majd vacsora után az én szüleimmel el is fogyasztottuk. Meg maradt még egy kis kirándulásos kakaós csiga is, amit előtte este sütöttem. :)


Majd mutatom, mit kaptam a férjemtől. 

2016. szeptember 16.

Kora ősz a Balatonon

A férjem egész héten be volt sózva, hogy nekünk ma el kell mennünk a Balatonra, mert még jó idő van, a víz is meleg, minden tökéletes lenne. Ez volt a terv szerda estig, amikor elkezdtek a gyerekek szépen sorban lebetegedni. De a férjem csak odáig volt, hogy menni kell. Így összeszedtük magunkat a déli alvás után és elindultunk. Uzsonnára ki is értünk. A gyerekek és én a parton maradtunk, Szabi meg megvalósíthatta az álmát és fürdött egyet még a Balatonban, idén utoljára. 
Bevallom, utálom a kánikulát, így ez a mai pár óra nekem többet ért bármelyik nyári balatoni nyaralásnál. Tökéletes idő, semmi zsúfoltság, a gyerekek nagyon élvezték. Csak az a fránya betegség ne lenne...


Csodálatosan tiszta a víz ilyenkor. 


Bartos Erika is velünk jött. :)



A lázas-taknyos bandának.


Drága fiam! A kihalt étterem soron csak találtunk olyan helyet, ahol még ilyenkor is főznek. Szegényem itt már kicsit ágyban szeretett volna inkább lenni. 
Imádjuk a Balatont! 

2016. szeptember 7.

Hangolódás

Hétfőn a kisfiam közel három hónap nyári szünet után igen keservesen indult el az oviba. Nem sírt, csak majdnem. :) Aztán reggel mondogattam neki, hogy majd mindig kitalálunk valamit, amit közösen csinálunk ovi után, pl. csinálunk kortyolós teát. Ez nálunk olyan nagy dolog, mintha nyaralni mennénk. A kortyolós teázás nem hasonlít a reggeli teához, amit gyorsan bedobunk és állunk is tovább, hanem ez még pont annyira meleg, hogy csak kortyolni lehet és közben csak teázunk és ennyi. :) A gyerekek nevezték ezt el kortyolós teának, én meg ilyenkor értem, mire vágynak. Egy kis nyugira. Nos, ovi után kortyolós teáztunk, mesélt a napjáról, ami végül nem is volt olyan vészes. 


Julcsikám meg most kicsit nehezen találja fel magát. Tökéletesen megszokta, hogy az általa olyan nagyon imádott bátyja három hónapig mellette volt, volt kivel játszani, beszélni, veszekedni. Most meg csak anya. Szóval csajos délelőtt volt, sütöttünk kuglófot délutánra a tea mellé. Mandulás kuglóf eredetileg, nálunk kicsi dió is került bele, mert pont kicsivel kevesebb mandula volt itthon. És én nem porcukroztam meg olyan csodásan, ahogy az eredeti recept képénél van, mert így is több cukrot fogyasztunk, mint kéne. A recept itt található. 

2016. szeptember 2.

Újabb képek a falon

A lépcsőfordulóban már kialakítottunk egy kis családi albumot a falra, most bővítve lett, csak máshol, de szintén az étkezőben. Kicsit tovább tartott a megvalósítás, mint terveztem, mert döcögősen ment a keret beszerzés is, aztán meg nehezen vettem rá magam a festésükre, végül a képválogatás sem ment 5 perc alatt. De csak elkészült. :)


Pár kedvenc fotó rólunk, főleg a gyerekekről.


Hátul látni a régi gyűjteményt.


Szeretjük a fotóinkat a falon, de egyetértettünk abban a férjemmel, hogy nem akarjuk  mindenhol magunkat látni. Ezek a képek viszont jól mutatnak az étkezőben, szeretünk rájuk nézni. Még egy kicsi bővítés lesz pár év múlva egy harmadik falra, de oda már csak 3-4 képet tervezek.