2014. december 30.

2014. december 25.

Karácsonyfánk

Pár éve ugyanezeket a díszeket tesszük fel, mert annyira megszerettük őket. Régen gömbök voltak, ilyen-olyan színekben. Most ezek. De már kitaláltam, jövőre milyen lesz. Remélem, hétfőn még lehet kani karácsonyi anyagokat, mert akkor megveszem, hogy tudjam akár nyáron is varrni őket. 


Mézeskalács, filc- és szalma díszek.


Minden évben tervezem, hogy beszerzek egy sárgás fényű fényt, idén sem jött össze. 


A mézeskalácsokat tavaly sütöttem, akkor próbáltam ki először ezt a színes mázazás dolgot. 


Jó pár éve, szintén nyáron varrogattam ezeket a szíveket. Közel sem tökéletes munka, de nagyon szeretem őket. 


A piros filc díszeket talán Ikea-ban vettük vagy Lidl-ben, már nem emlékszem, jó pár éve volt.


 Az ajándékok.


Kis családunk ajándékai.


Rokonság ajándékai.


Keresztgyerekek, rokon gyerkőcök ajándékai.


Férjemtől kaptam. A kamra táblácskát a kedvenc üvegfestőm készítette. Egyszerűen fantasztikus dolgokat csinál! Na, tőle aztán bármi jöhet, ha valaki megakadna, mit vegyen nekem. :)

2014. december 24.

Vacsora

Szent este csak szűk családi körben, immár négyesben ünnepelünk. Aztán karácsony első napjától járunk egyik nagyszülőtől a másikig és annyit eszünk, mint egész évben összesen. 
A karácsonyfáról, ajándékokról majd holnap írok. Most csak  a vacsiról. 
Már tavaly karácsonykor kitaláltam, hogy idén zöld-fehér-arany lesz a teríték. 
Az asztalunk nagyon nagy jóindulattal 6 személyes, szóval túl nagy hely nincs a dekorálásra. 


Élőben kicsit jobb a hangulata. 


A gömböket a lámpára akasztottam fel, az asztal fölé. 



Az evőeszköz tartók, amiket még tavasszal hímeztem a gömbökkel együtt. 


A halászlevet az anyósom főzte, mert leginkább csak én szeretem, a férjem csak kicsit. 


Ezeket én készítettem. Semmi extra, rántott hal, krumpli saláta és az egyik kedvenc ételem, az asztalt szilvába töltött kecskesajt, baconba tekerve, sütve. Isteni!
Nem vagyok egy konyhatündér, szeretek főzni, csak szerintem nem tudok. Ma befenyítettem a krumpli salátát, hogy ha idén sem finom, akkor én bizony többet nem csinálok! Erre finom lett! :)

Összességében jól sikerült az este, bár elég fáradt voltam. Na, meg volt egy kis hangulat romboló dolog, Dani nem aludt délben, így pont vacsoránál kezdett el hisztizni, de megoldódott a dolog, már alszik. :)
Boldog karácsonyt! 

2014. december 23.

Ünnepi konyha

Tavaly volt egy nagyon kis hangulatos fény az ablakban, de fogalmam nincs, hová tettük.... Amúgy túl sok díszítési lehetőség nincs itt, de megpróbálkoztam vele. 


A teázós részleg kipirosodott. A keksz is most készült, nagyon finom, a recept itt látható. 


A terasz felé vezető ajtóra kerültek a mézeskalács emberkék, amiket már több éve varrogattam egy nyári szünet alatt.


Mindkét ablakon ilyen filc díszek lógnak, amik szintén nem idei gyártmányok. Kicsi csipke van a közepükben. Szeretem őket. Tavaly a nappali ablakban voltak, idén átköltöztek ide. 
Mondtam én, hogy nem túl nagy durranás  a konyha. :)

2014. december 21.

Hangolódás barátokkal, azaz forralt borozás

Gyerekkori barátaink jöttek ma forralt borozni. Sajnos nagyon ritkán találkozunk velük, de akkor jó dumálni kicsit. Mára  a szokásos sörözés helyett forralt borozást találtam ki, mert az olyan karácsonyos. 


Angolosan





Guberált tányér, most gyertyatartóként 


Szeretek püspök kenyeret sütni


A buli még tart, csak most egy órája autók a téma, ami engem annyira nem érdekel. :)

2014. december 18.

Karácsony Julcsikánál

Ebben az évben már kislány szobába illő ünnepi dolgokon is kellett törnöm a fejem. Az a baj, hogy hiába lilás, rózsaszínes, fehéres, kicsit zöldes Julcsi szobája, én karácsonykor nem bííííírok elszakadni a piros színtől. Na, azért tettem egy próbát. 


Azért egy kis pirosat is muszáj volt. :)


Az ő szobájában még nem nagyon dekoráltam, de ezt a szekrénykét tervezem mindig ünnepnek, évszaknak megfelelően díszíteni. 



Nagymamám hímzőkeretét lógattam fel /nekem van már új/ a pelenkázó fölé. Erre is majd mindig más díszek kerülnek.


A keresztszemes részét a nyaralás alatt hímeztem. Akkor mindenki röhögött rajtam, de ha akkor nem hímeztem volna ki, akkor nem is készült volna el a párna. 

Julcsi szobája még közel nem tökéletesen gyerekszoba, mert régen ez volt a műhelyem és a mai napig hegyben áll pl. a vatelin ott, de nagyon rajta vagyok az ügyön, hogy minél előbb csak Julcsi birodalma legyen. 

2014. december 16.

Diós-citromos keksz

Sajnos két gyerkőc mellett nem könnyű sütögetni, de ma végre megcsináltam ezt a kis kekszet, amiből már bánom, hogy nem csináltam két adagot. Oké, a kilóimat nézve viszont ne bánkódjak, elég ennyi is. 
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem tudok fotózni.


A recept innen való.


Ez csak egy része, azért ennél jóval több egy adag.


A bögre alátétet sok-sok évvel ezelőtt varrtam. 


Mivel nekem nincs szuper keksznyomdám, így elővettem egy kis kristály kupicás poharat a szekrényből, aminek az alját használtam a díszítéshez.

2014. december 14.

Ajándékkísérő kártyák

6 éve előfizetője vagyok a Praktika magazinnak. A legutóbbi számhoz mézeskalács matricákat adtak ajándékba. Nem akartam, hogy a fiam a dömperre ragassza az összeset, így gyorsan beszereztem natúr színű kartont és csináltam mindenki ajándékához kísérő kártyákat. Leginkább azért, hogy tudjam, kié van a csomagon belül. 


Hú, a héten be kéne csomagolni az ajándékokat is. Mármint jövő héten. 

2014. december 11.

Bejárat


Az ajtóra idén nem sikerült új koszorút és díszeket csinálni. De tervem van, majd jövőre. Neki is állok márciusban, hogy biztosan elkészüljön. 


Ennyi. Nyitott szemmel járok, mert nagyon szeretnék a szék helyére valami mást. Egy kis polcot, mondjuk kovácsolt vasból, vagy egy többszintes virágtartót. Vagy még magam sem tudom. 


A korcsolyát most guberáltam Szegeden, van is vele tervem természetesen, de idén csak ez a sors vár rá. Megmentettem a csúnya bácsi kezei közül a piacon és a jobb sora az, hogy csak ott lógjon. Szeeeegény korcsolya! 

2014. december 10.

Ünnepi étkező

Ebben az évben ezt a helyiséget szerettem a legjobban díszíteni. 


Idén zömében a fehér-arany színeket választottam ide.


Gomba befőttes üvegből és csipkéből. Sötétben nagyon jó hangulata van. 


Az adventi koszorúnak idén nem kerítettem nagy feneket. Mogyorót és diót lefújtam fehérre és aranyra, majd 4 gyertyával együtt rábiggyesztettem egy fehér tányérra. 





Az étkező és a konyha közti pulton sorakoznak az összeguberált mécses tartó házikók. Háttérben a konyha. 


A lépcsőre idén már 4 csizma került, mert ugye bővült a család Juliannával. Neeeeem, nem fog az emeletig növekedni a csizmák száma. :)

2014. december 8.

Fehérítés

Nagyon pörgök. Utoljára akkor éreztem azt, hogy meg kell váltanom a világot és át kell rendeznem a házat, új dolgokat kell varrnom, amikor terhes voltam. Újabb és újabb ötleteim vannak, győzöm őket felírni, megvalósítani meg pláne. 
Most pl. kitaláltam, hogy nekem már túl sok a házban a piros és a narancs, ami most, karácsony közeledtével még inkább eldurvult. Így kicsit fehérítő akcióba fogtam. 
Első jelentkező ez a képkeret volt, ami a zöld-fehér hálónkban volt, mint kakukktojás. 


Késsel nekiestem, szétkaptam, szabtam, ragasztottam és már kész is. Valahogy jobb a lelkivilágomnak, ha ránézek a hálónkban. 

2014. december 6.

Mikulás

Idén már két gyerkőc van a háznál. És Julcsi még nem sokat fog fel a dologból, csak annyit, hogy a csomagolás nagyon jól zörög és lehet csócsálni is. 
Készültem erre az ünnepre is, mert fontos, hogy a gyerekeknek élmény legyen. És ha ők örülnek, mi is örülünk. 


Dániel ajándékai. Szorgosan pucolgatta a csizmáját.


Julianna ajándékai. Ő nem pucolt csizmát. :)


Este 10-kor terítettem. Így utólag visszanézve a képeimet, igencsak pirosba borult a ház.


Az evőeszköz tartót tegnap délután csináltam. Nagyon gyorsan elkészül. 


Ma reggel életemben először sütöttem amerikai palacsintát. Nem tudom, így kell-e kinéznie, de finom lett. 

Boldog Mikulást! :)

2014. december 5.

Advent Dániel szobájában

Kisfiam szobája  az ünnepek alatt. Még nagyon-nagyon szerettem volna neki egy díszpárnát is csinálni, de már nem jött össze.


Varrók körében már lerágott csont a textil szaloncukor, én idén varrtam először. Kicsit elmaradott vagyok. Itt a fotó kedvéért megelőlegeztem a nyuszikás /Úgy szeretlek téged c. mese/ dobozokat, de amúgy az egyiket Mikulásra kapja, a másikat karácsonyra. 


A kislámpás most meselámpásként funkcionál. Az esti mesélésnél gyújtjuk meg benne a mécsest. 


Előkerültek a karácsonyos, Mikulásos, télies mesekönyvek is. Rengeteg van szerencsére. 


 És a mézeskalács fiú az ajtaján.