2016. augusztus 11.

Osztrák bolhapiac

Múlt héten 7 napot töltöttünk Ausztriában. Egyszer, ha összeszedem magam és lesz rá egy órám, akkor írok róla egy beszámolót, hogy merre jártunk, mit láttunk és milyen volt. De most csak egy kicsit írok. Mindenképpen szerettem volna kipróbálni, hogy milyen egy osztrák bolhapiac. Már hallottam róla sok-sok szépet, jót. Ezért kinéztük a bolhapiac-naptárból, hol lesz ebben az időszakban vásár. Neunkirchenben. Ez attól a falutól kicsit messze volt, ahol mi nyaraltunk, de bevállaltuk a két órás utat, amiből három lett, mert egy útfelújítás miatt kicsit kevertünk. De semmi gáz, az utazás minden méterét imádtuk, mert mindig van valami látnivaló, szép ház, sok virág, cuki tehén, zöld mező, gyönyörű hegy, kreatív farakás, stb. és a gyerekek is nagyon jól bírták. 
A bolhapiac meglepően kicsi volt, aminek én nagyon örültem, ugyanis attól féltem a legjobban, hogy rengeteg ember lesz és az a kedvemet tudja szegni, ha nyomorognom kell egy-egy árusítónál, hogy lássak valamit. Ez egy kis füves terület, négy sornyi árussal, kellemes idővel, kevéske vásárlóval és rengeteg, nagyon olcsó kinccsel. 
Én egyáltalán nem vagyok tapasztalt bolhapiacozó Ausztriában, a magyar kínálatot és árakat ismerem. Fogalmam sincs, hogy ezekből az árakból még lehetett-e volna alkudni, de nekem annyira, de annyira olcsónak tűnt, hogy eszembe sem jutott az alkudozás. 
Nem vettem túl sok mindent, de én ezektől is iszonyú boldog voltam. 
Mutatom:


Ez  a kupac volt összesen és kereken 10 euro. A kis fiókos polcocska 2, a magazinok 1euro/3db. Ha valaki nem ismerné őket, az új áruk bőven 1000 forint körül van. Ezek régiket, de az egyáltalán nem érdekelt. 4db angol lapostányér 3euro. Visszakérdeztünk, hogy darabja? Mert itthon 1000 forint fölött van darabja. Nevet a néni, hogy nem, a 4db összesen 3 eruro. Bakker! :) Az angol cukortartó 1euro volt, aminél szintén néztem, hogy ez biztosan tévedés, ugyanis a múlt héten vettem Fonyódon egy kicsit másabb fajtát 1500 forintért. 
Nos, szóval odáig vagyok, meg vissza a gyönyörtől. Most eléggé vérszemet kaptam és nagyon-nagyon vágyok még bolhapiacozni menni Ausztriába. Kicsit sajnos elment a kedvem ezek utána a magyar lomiktól. Főleg a szemtelen árak miatt. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése