2015. május 1.

Szépülünk

Ezek a képek a múlt hétvégén készültek, amikor végre már mi is lenyírtuk a füvet. A terasz bontás minden időnket és energiánkat felemésztette, de lassan utolérjük magunkat. 


A hátsó kertünk lépcsős kialakítású, ez a legfelső szint, a kicsinyke konyhakerttel. Bevallom, ezen a hétvégén átsétált a majdnem szomszéd utcából férjem 83 éves nagymamája, hozta a saját, jól bejáratott kapáját és megkapálta a kertünket. Mert ő imád! kapálni. És jól is csinálja. Én soha nem leszek ilyen profi. 
Jövő hétvégére tervezzük a paprika és a paradicsom palántázását. 


Középső szinten a hinta és a mászóka, meg a szilvafák.


Legalsó szintről fotózva, a terasz szintjéről. Vagyis a terasz helyének szintjéről.


A cseresznyefa azóta elvirágzott


Úúúúgy szeretem ezt az apró árvácskát


A gyöngyike is eléggé a végét járja már


A jácintok szintén.


Az óvodás jelem :)


Az utcán, a kerítésünk előtt ilyen virág van, aminek nem tudom a nevét. Ha ez lenyílik, akkor virágzik mellette a tűzeső


A bejárat mellett, szintén apró árvácska.

Ma rengeteg virágot ültettem, fotóztam is, csak eltűnt a fényképezőnk kábele. És bolhapiacoztam is, szintén az előbb írt okból majd később mutatom, miket. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése