2015. december 13.

Piros-fehér étkező

Tavaly fehér volt az étkezőnk, az is nagyon tetszett, de minden évben rájövök, hogy piros nélkül nem az igazi a ház. Így idén piros-fehér az étkezőnk, a pöttyösökkel variálva, ahogy a konyhában is. 


Az ablak kicsi, elemes fénnyel. Ha tudnék fotózni, akkor talán meg tudnám mutatni a hangulatát, ha be van kapcsolva. De ugye nem tudok...


A tálalószekrény kicsit kupis lett. Itt áll halomban a több kiló csoki, amit a Mikulás/ok/ hoztak a gyerekeknek. És amiket majd a férjem és én eszünk meg a gyerekek egészségének megóvása érdekében. :)


Mindig a karácsonyi díszítésnél hiányzik a legjobban, hogy normális étkező asztalunk legyen, normális székekkel. 


A csizmák idén nem a lépcső korlátján lógnak, hanem alatta. 



Ezt az egyet megmentettem, de ilyen szívet varrtam vagy 50 darabot az elmúlt hónapban. 


Meg fehér alapon is. Nagyon szerettem varrni őket. És elhatároztam, hogy jövőre a nyári szünetben pont rá fogok érni ilyeneket varrni és nem december elején. 


Kakukktojás a mai bejegyzésben. Ebből nem tartottam meg semennyit sem sajnos, de ebben a színvilágban is rengeteget készítettem. 


Idén is kiakasztottuk az adventi naptárunkat, ami már félig le van fosztva. 

2 megjegyzés: