2016. november 16.

Adventi cserepek

Szombaton olyan vacak idő volt, hogy egész nap bent kuksoltunk a házban, így volt idő az adventi cserepeinket is elkészíteni. Már nagyjából nyáron kitaláltam, hogy idén szárított hortenziát szeretnék, cserépben, egy-egy szál gyertyával, egyszerűen. 
Anyukámnak rengeteg hortenziája van, abból a fajtából, aminek akkora virága van, mint egy ember feje. Egy nagyobb fejű emberé. :) 
Szóval tőle kaptam egy hatalmas csokrot, amit fellógattam, aztán csak száradt. Lefestettem négy cserepet fehérre. Nem tettem rájuk a számokat semmilyen technikával, hogy a későbbiekben más célokra is fel tudjam használni. Amúgy nem is volt olyan egyszerű, mint amilyennek látszik, mert a szárított hortenzia nagyon törékeny. 
Ilyen lett. Most eléggé illik a képbe, mert idén kicsit rózsaszínes, bordós lesz az étkezőnk az adventi időszakban. 

A kép meg szokás szerint vacak. Csináltam jó sokat, ez tűnt a legelfogadhatóbbnak, de így sem az igazi. 


7 megjegyzés:

  1. Egyszerű és nagyszerű! Nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Idén ilyet terveztem. De már tudom, milyen lesz jövőre. :)

      Törlés
  2. Olyan izgalmas és örömteli
    az ünnepre való készülődést
    látni a blogokon.
    Szépet alkottál.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Igen, én is imádom ezt az időszakot. A kedvencem! :)

      Törlés
  3. Olyan örömteli érzés
    az ünnepre való készülődést
    nézni a blogokon.
    Szépet alkottál.

    VálaszTörlés
  4. gyönyörű lett,nagyon ötletes!!!

    VálaszTörlés